Hajdúszoboszló Magyarország egyik gyöngyszeme, tele lebilincselő helyszínekkel és látnivalókkal, amelyek garantáltan rabul ejtik a szívedet. Ha szereted a természeti szépségeket, kulturális örökséget és az izgalmas kikapcsolódási lehetőségeket, akkor Hajdúszoboszló a tökéletes úti cél számodra. Készülj fel egy lélegzetelállító utazásra, ahol felfedezzük a város látványosságait, melyek örökre emlékezetes maradnak számodra!
1. Hajdúszoboszlói Harangház
A Harangház Hajdúszoboszló új épített öröksége ės szimbóluma is egyben a városnak. A kör alaprajzú nyitott építményben Hajdúszoboszló részére hagyatékozott 50 darab alumínium harang került elhelyezésre. A harangok jelképei az államalapítás korához köthetőek, az épület belső részén elhelyezkedő kis tó körül például Szent István emlékére készült harangok sorakoznak mely mindegyikén latin nyelvű mondat található államalapítónk törvényeiből. A harangház Hajdúszoboszló egyik legkülönlegesebb látnivalója.


2. Bocskai István Múzeum
Hajdúszoboszló központjában található a Bocskai István Múzeum, ami kiemelkedő helyszíne a város történelmi és kulturális örökségének. A múzeum az 1960-as évek óta működik, és számos érdekes kiállítással várja a látogatókat.
A múzeumban különböző tárgyi emlékek, dokumentumok és képzőművészeti alkotások segítségével megismerheted Hajdúszoboszló és a környék történetét, valamint a helyi kultúrát és hagyományokat. A kiállítások bemutatják a város múltját, a hajdúk életét és harcászati eszközeit, valamint a régió agrár- és ipari fejlődését is.
Az ország egyik első retró gyűjteménye is itt található. A folyamatosan gyarapodó gyűjtemény jelenleg a régió legnagyobb és leggazdagabb retró kollekciója.
A múzeum gyakran szervez időszaki kiállításokat, amelyeken különböző művészeti és kulturális témák kerülnek bemutatásra.


3. Hortobágyi Nemzeti Park
Magyarország első és legnagyobb nemzeti parkja, amely a híres Hortobágyi Puszta területét foglalja magába. A park területe mintegy 82 000 hektár.
A Hortobágyi Nemzeti Park jellegzetes alföldi tájat kínál, amelyet leginkább a puszta jellemzi. Találhatóak itt hatalmas legelők, füves puszták, homokdűnék és sóstók, valamint számos madárfaj otthona. A park gazdag és változatos állat- és növényvilággal rendelkezik, beleértve a ritka és védett fajokat is.
Vonatozz be a halastóhoz C50-403 dízelmozdonnyal. Ez egy különleges élmény lehet, amely lehetővé teszi, hogy közelebbről megismerd az itt élő állatvilágot, például a vízimadarakat.
Rengeteg programot kínálnak, köztük: Naplemente szafari, Vadlovak hétvégéje, Gasztro piknik, Alkonyati madárles.


4. Suhanj végig Hajdúszoboszló látványosságain: Városnéző Nosztalgiavonat
A Városnéző Nosztalgiavonat már több, mint 15 éve járja Hajdúszoboszló utcáit és okoz felejthetetlen élményeket a turistáknak.
A vonatút kb. 30 percig tart, és Hajdúszoboszló látványosságait mutatja be. A vonat a Gyógyfürdő bejáratától kb. 200 méterre helyezkedik el, a buszvégállomás mellett található megállóból indul és megáll a Bocskai Múzeumnál, a Thermál Kempingnél és a Gokart pályánál is.


5. Szoboszlói Folkhétvége (július 21-23.)
Július végén, Hajdúszoboszlón a népművészet és a néptánc veszi át a főszerepet. A rendezvényen lehetőség nyílik találkozni népi játékkészítőkkel, késesekkel, keramikusokkal, fazekasokkal, bőrművesekkel, népi viselet készítőkkel, fafaragókkal, népi hangszerkészítőkkel, vesszőfonókkal, ékszerkészítőkkel, csipkeverőkkel és mézeskalácsos népi iparosokkal, akik különleges termékeikkel várják az érdeklődőket. Esténként nemzetközi hírű népi együttesek, szólisták és táncosok szórakoztatják a közönséget.
Ennek az eseménynek a fő célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse a magyar néphagyományokat, a magyar és kárpát-medencei népzenét és néptáncot.


6. Hajdúszoboszlói Fordított ház
Az első ilyen attrakció Lengyelországban épült meg, Magyarországon Siófokon és immáron Hajdúszoboszlón is megtalálható. Érdekes szórakozási lehetőség lehet, akár a gyerekekkel is megtapasztalhatjátok, hogy milyen a „fordított élet”, a plafonon járhattok és mindent fejjel lefelé állva láthattok.
A fordított ház a Rendezvénytér közvetlen közelében található. Mind az autósok, mind a tömegközlekedők számára könnyen megközelíthető. Ingyenes parkoló áll a vendégek rendelkezésére, buszmegálló is 5 perc sétával elérhető.


7. Csobbanj az élvezetekbe: Hungarospa Gyógyfürdő és Aquapark
Fedezd fel Európa legnagyobb fürdőkomplexumát, ahol lehetőséged van pihenni és szórakozni. Akadnak itt gyógyvizes medencék, termálmedencék, élménymedencék, hullámmedence, pezsgőfürdők és csúszdapark is. A fürdő területén különféle szaunák, wellness szolgáltatások, masszázs lehetőségek és gyógykezelések is elérhetőek. Különböző fitness lehetőségek is vannak, mint pl. spinning, aerobic, TRX, jóga. Baba-mama programok is fellelhetők: babaúszáson és babamasszázson tudnak részt venni a kicsik.
Emellett éttermek, büfék és bárok is fellelhetőek a területen, ahol enni és inni lehet.


8. AEROfest repülőnap (július 28-30.)
Élvezd Hajdúszoboszló látványosságait az égből! Egy izgalmas sportnap várja a repülés iránt érdeklődőket, ahol három napon keresztül légi parádé, sétarepülések és egyéb szórakoztató programok közül lehet válogatni.
Ha érdekel a kilátás a magasból és szeretnél repülni a felhők között, akkor neked is itt a helyed! Fentről megcsodálhatod Alföld legismertebb fürdővárosát és ezzel együtt Európa legnagyobb fürdőkomplexumát is.

9. Izgalmak és adrenalin az egész családnak: Mókus Kalandpark
Ha szereted a kalandot és tesztelnéd az ügyességed, akkor a Mókuskaland Élményparkban izgalmas bátorságpróbákon méretheted meg magad! A közel egy hektáros területű kalandparkban a több méteres magasságokban kialakított pályákon kicsik és nagyok is ügyeskedhetnek egyaránt.
A gyerek pálya, ami 1 méter magasságban lett megtervezve, hatalmas élmény lehet a gyerekeknek. A felnőtt pálya 5 méteres magasságban található. A csúszó pályán pedig nem az akadályok, hanem a csúszás veszi át a terepet, ugyanis egy heveder segítségével haladhatsz végig a 130 méteres pályán, ami a 7 méteres magasságnak köszönhetően elképesztő élményként szolgál.

10. Holiday Vidámpark
A Hungarospa fürdő közvetlen közelében, a Gábor Áron utcában található a vidámpark, ahova a belépő ingyenes. Minden nyáron minőségi szórakozás várja kicsiket és nagyokat. A hagyományos játékoktól az extrémebb játékokig minden korosztály megtalálja a magának tökéletes kikapcsolódást.

Izgalmak Hajdúszoboszló határán túl
Az élet nem áll meg Hajdúszoboszló határán, sőt! Rengeteg izgalmas program és Hajdúszoboszló környéki látnivaló vár rád a közvetlen közelben is, ha itt jársz, akkor érdemes lehet kibővíteni az utazást az alábbi helyekkel is, melyeket autóval pillanatok alatt elérhettek.
11. Debrecenbeni Nagyerdei Ködszínház
Debrecenben található különleges multimédiás szabadtéri színház, amely Magyarországon igencsak egyedülálló. A helyszín a Nagyerdő nevű városi park területén lelhető fel.
A szökőkút 30×10 méteres vízsugarára vetítve ismerhetik meg a látogatók Debrecent és különleges lézer-animációkkal is szórakoztatják az érdeklődőket. A helyiek egyik kedvenc placca a városban, hiszen a varázslatos szabadtéri mozizás egyedülálló élményt nyújt. A kellemes atmoszféra, a természet közelsége és a változatos programok lehetővé teszik, hogy egy emlékezetes estét tölthess itt el.


12. Debreceni Virágkarnevál (augusztus 14-20.)
Ez egy hagyományos és látványos esemény, a karnevál központi eseménye a virágokkal díszített kocsik felvonulása a város fő utcáin.
A virágkarnevál hosszú múltra tekint vissza, és a város lakóinak, valamint a turistáknak egyaránt népszerű program. A karneválon részt vehetnek helyi csoportok, egyesületek és szervezetek is, akik zenészekkel, táncosokkal és egyéb művészeti produkciókkal színesítik az eseményt. A kocsikat ezernyi élénk színű virággal díszítik, ezek komplex témákat és kreatív designokat tükröznek, amelyek gyakran kapcsolódnak a magyar történelemhez, kultúrához és hagyományokhoz.
A virágkarnevál hangulatát tovább fokozzák a különféle kulturális és szórakoztató programok, koncertek és tűzijátékok.


13. Debreceni Nagytemplom
Hivatalos nevén a Református Nagytemplom vagy Kálvin téri templom, egy ikonikus épület és turisztikai látványosság Debrecenben. Az épület impozáns mérete és stílusos megjelenése lenyűgöző, és a város egyik legismertebb vallási és kulturális központja.
A Nagytemplom környezetében a Kálvin tér és a Kossuth utca található, ahol számos kávézó, étterem és üzlet várja a látogatókat. A templom környezete egy kellemes sétára, pihenésre és a város hangulatának átélésére is lehetőséget nyújt.
Az épületben számos kulturális és vallási eseménynek adnak helyet, mint például istentiszteletek, esküvők, koncertek és kiállítások.
Közelgő eseménye a Zenés Áhitat, amely július 2-án kerül megrendezésre. A belépés díjtalan, az adományok az orgona felújítását támogatják.
